A Kinizsi Százas hazánk legrégebbi teljesítménytúrája: 1981 óta minden
évben megrendezik. Népszerűsége, ismertsége igen nagy; már-már ikonikus esemény
a hazai természetjárók körében. Két és fél évnyi teljesítménytúrázás, illetve a
tavalyi sikeres részvételem után egy pillanatig sem volt kérdés, hogy ismét ott
szeretnék lenni.
A Kinizsi Százas kihívása és
nehézségei nem a rajtnál kezdődnek, hanem jóval korábban. Hála Istennek, sikerült
elsőre venni minden akadályt: a márciusi regisztrációt, aztán a nevezést,
szállás-foglalást… A kálvária és az izgalmak aztán a rajtnál jutnak
csúcspontra: előzetesen rajtolási zónákat hirdettek meg, amik a gyakorlatban aztán
semmivé lettek. Sokan egy vagy másfél órás – napon töltött – sorállás után
indulhattak el… Ehhez képest mi megúsztuk háromnegyed órával. Közben persze
ismerősök itt is, ott is: összefutottunk már túrán, de az is lehet, hogy csak
valamelyik fórumon „találkoztunk”. Remek dolog üdvözölni egymást, váltani pár
szót! A teljesítménytúrázás fontos része ez: igazi közösségek alakulnak itt ki.
Végül 07:50-kor aztán csippan a készülék: gyerünk, kezdődik!
Hamar elhagyjuk a várost,
köves-sziklás utak jönnek, emelkedik is a terep. Nemsokára az Ezüst- majd a
Nagy-Kevély oldaláról-tetejéről gyönyörködhetünk az elénk táruló panorámában.
Itt még sok rövid távos (25 vagy 40 km-es) túratárs is egy nyomon halad velünk
– azaz, sok-sok előzésre van alkalom, sőt szükség. Az elején ugyanis meghúzzuk
a tempót, ez volt a cél öcsémmel. Összeszokott, teljesen azonos tempót
teljesítő páros vagyunk, sok száz együtt megtett kilométerrel. Az első
ellenőrző pontra (Hosszú-hegy) oda is érkezünk négy perccel előbb, mint
terveztük – remek, hajrá, hadd szóljon! A terep továbbra is változatos – de
leginkább emelkedő: közeledünk a Pilis tetejéhez, jön a szerpentin.
A kilátás ennek oldalában is lenyűgöző! Gyors fotók, és tovább, előre. Újabb ismerősök, jó utat! Aztán dél lesz, és már itt is a Pilis-nyereg, a második ellenőrző pont. Újabb négy perc nyereség – hú, igen pontosan kalkuláltunk! Nem állunk meg, tavaly igen sok időt pazaroltunk itt – döntjük el már előre. A sor azonban rövid; így egy gyors kóla belefér, és jöhet az ereszkedés. Nem csak a hegyet, de egyúttal a tájegységet is elhagyjuk: a Kétágú-hegy és a Sziklák alatti dűlő már levisz bennünket a katlanba.
A kilátás ennek oldalában is lenyűgöző! Gyors fotók, és tovább, előre. Újabb ismerősök, jó utat! Aztán dél lesz, és már itt is a Pilis-nyereg, a második ellenőrző pont. Újabb négy perc nyereség – hú, igen pontosan kalkuláltunk! Nem állunk meg, tavaly igen sok időt pazaroltunk itt – döntjük el már előre. A sor azonban rövid; így egy gyors kóla belefér, és jöhet az ereszkedés. Nem csak a hegyet, de egyúttal a tájegységet is elhagyjuk: a Kétágú-hegy és a Sziklák alatti dűlő már levisz bennünket a katlanba.
Hát igen, a katlan… sőt: A
Katlan! A túra igen fontos része – élet-halál múlik rajta. Na jó, az azért nem…
„csak” a teljesítés úszhat itt el. De az nagyon. Akár még úgy is, hogy majd
csak órákkal később derül ki: itt fogyott el az erő vagy a lendület. Vagy csak
a víz. Kesztölcön és Dorogon ugyanis lehet még készleteket feltölteni, utána
azonban már nem. És az az „utána” nem kevesebb, mint 12 km – általában (mint idén
is) nagy melegben, kevés árnyékkal, de sok emelkedővel és több helyen
kellemetlen homokos tereppel.
Kesztölcöt egyharmad távnál
érjük. Üdítő oázis a sivatagban: előbb Hotdogman fogad bennünket, aztán nyomós
kútnak örülhetünk, míg a falu központjában a helyiek jóvoltából pazar
fogadtatásban lehet részünk. Népviseletbe öltözött lányok és fiúk
levendulaszörppel, fröccsel és friss pogácsával várják a megfáradtakat. Nagyon
köszönjük, tényleg jól esett! A kihelyezett mosdó (sőt, tükör!) már csak hab a
tortán… A kedves családot, akik évről évre slaggal-vízzel fogadják a mezőnyt,
ki is hagyjuk.
A katlan végén Mogyorósbánya vár
majd, előbb azonban megmásszuk a Nagy-Mumust – akarom mondani Nagy-Getét… Ott
is EP lesz, persze. Meg remek kilátás, utána pedig technikás ereszkedés.
Semmivel nem könnyebb vagy gyorsabb lefelé, mint fel, úgy gondolom. Aztán
kicsit letérünk az OKT vonaláról, és – rövid K+ után – a Hegyeskő és a tokodi
pincék környékén gyönyörködhessünk újra a látványban. Pompás gabonamezők között
haladva egészen a Dunáig és Esztergomig ellátunk. Tokodnál élünk a
lehetőséggel, és egy pincehideg fröccsel ajándékozzuk meg magunkat. Jól jön a
frissítés, mert újabb kaptató fogad – de az után már ott lesz Mogyorósbánya!
Ez is egy „vízválasztó”: vége a
Katlannak, itt a 4. EP, a Kakukk söröző (remek zöldséglevessel), – és itt a fél
táv! Evés-ivás, nyújtás, zoknicsere… Fél hat van; megérdemlünk egy kis
szusszanást – főleg hogy a tervezett időnkhöz képest (amit 21 órás
teljesítéshez képest kalkuláltunk) 35 perc előnnyel bírunk már. És egyúttal
Kéktúra-pecsételő hely is: élünk vele, mert innentől két hiányzó szakaszt is
teljesíthetünk. Aztán nekivágunk a folytatásnak – de a maci már kifelé megy a
málnásból… Az Öreg-kői pihenő következik (idén itt a meglepetés-EP), majd
Péliföldszentkereszt tárul szemeink elé. Már vártuk a forrást, nagyon finom
vizével és mosakodási lehetőséggel (mert még mindig meleg van). Kicsit odébb a XIII.
századi templom és a szaléziak épületei láthatók – de az OKT-pecsét is itt van,
sőt, ingyen üdítőkkel is kedveskednek a K100 résztvevőinek: nagyon köszönjük,
jól esett!
Mezők és erdők között folytatjuk,
kaptatókkal és lejtőkkel. Elhagyjuk a Bika-völgyet: itt is egy
meglepetés-csippantás (és újra hot-dog), aztán bozótos emelkedő és…
Pusztamarót! Negyed tíz van; sikerült idáig jutni világosban, de itt már
előkeressük a fejlámpákat (és elcsomagoljuk az OKT-füzetet: a következő
szakaszok rendben megvannak).
Innen már a Gerecse 50-ről is ismerős az út… Sziklás, technikás emelkedő következik az üdülőig, majd kellemes, beszélgetős szakasz Bányahegyig. Ez az ötödik ellenőrzőpont: finom forró teával kínálnak kedves kislányok, újabb ismerősök itt is, ott is… Rövid szusszanás, de a gulyást és a leülést kihagyjuk, mert tapasztalataink szerint gyilkos tud lenni mindkettő. Idővel szépen állunk, megcsodáljuk Vértestolna távoli fényeit, a Pes-kő környéki mélyútban szaladunk egy jót – kellemes egy kis változatosság.
Innen már a Gerecse 50-ről is ismerős az út… Sziklás, technikás emelkedő következik az üdülőig, majd kellemes, beszélgetős szakasz Bányahegyig. Ez az ötödik ellenőrzőpont: finom forró teával kínálnak kedves kislányok, újabb ismerősök itt is, ott is… Rövid szusszanás, de a gulyást és a leülést kihagyjuk, mert tapasztalataink szerint gyilkos tud lenni mindkettő. Idővel szépen állunk, megcsodáljuk Vértestolna távoli fényeit, a Pes-kő környéki mélyútban szaladunk egy jót – kellemes egy kis változatosság.
És már itt van előttünk
Koldusszállás! Közben átléptünk a vasárnapba, lassan egy óra lesz… és megvan 82
km. Itt is teázunk, majd elköszönünk a pontőröktől – és a Kéktől is; innen már
S- mindvégig. Emelkedő jön: nem különösebben erős, de makacs, hosszú – és
kellemetlen vörös kövekkel fogad. Szenvedtünk vele tavasszal az Iszkirin és a
Gerecsén is… most valamivel talán jobb, de a talpakban is több a kilométer.
Déja-vu érzés tavalyról: most is rengeteget előzünk, bennünket meg senki: Zoli,
igen jók leszünk! Aztán az utolsó EP a Körtemplom romjainál: vége a köveknek –
és innen már lejtő mindvégig!
