2017. június 19., hétfő

SopronTrail 25 TT - ahogy én láttam...

Terepfutó verseny, igaz, de ránk, teljesítménytúrázókra is gondoltak a rendezők. És milyen okosan tették! Jól megfértünk egymás mellett, és számunkra nagy ajándék volt a sok-sok turistajelzés nélküli szakasz, amiket most remekül végig jelöltek.









A Soproni Ünnepi Hetek 6 TT után negyed órán belül, kellemes kis autózással Brennbergbányára érkeztünk Laci öcsémmel, ahol igen komoly forgatag, emelkedett hangulat és élénk nyüzsgés fogadott. Hangosbemondó, zene, óriási rajtkapu, kirakodóvásár különféle sportszergyártók holmiiból… Ekkor a futók már persze mind úton voltak, de mi tízig indulhattunk, tehát nem kellett kapkodnunk. Így aztán szántunk egy kis időt az „akklimatizálásra”, szerelvény-igazításra, és igen gyorsan megkaptuk a rajtnál az itinert és térképet (és egy pólót is, amit lehetett előre rendelni).
Tíz óra kettőkor indítom az órát, nekivágunk az első emelkedőnek. Ismerős szakasz, a Havas-bérc környéke szerepel a Lővérek 40 TT vonalában is. Kicsit szuszogtató, de bemelegítésnek pont ideális. Hozzá társul a kellemes nyári időjárás is, ami nyílt szakaszokon igencsak meleg – de szerencsére többnyire erdős-árnyas részeken tartózkodunk. Jobbról látszik egy gerinc: november óta Danitól tudom, hogy az a Poloskás-bérc, a kis torony pedig a Béke-kilátó. Most meg már azt is, hogy oda is feljutunk hamarosan, csak előbb megteszünk egy szép vargabetűt. Előbb felfelé, mellőzve Görbehalom szélét, majd vissza délnek. Közben azonban érintjük a Vörös-hidat, ahol az első ellenőrzőpont személyzete fogad.

Ezen a túrán ismeretlen dolog a pecsételés: mind a nyolc EP-n szúróbélyegző fogad, mindig más és más mintával. Ezzel lyukasztjuk a rajtban kapott kartonlapot: egyszerű, kényelmes és gyors (és a lapocska is kis helyen elfér). Hagyományos itiner nincs is, csak egy színes térkép. Igen hamar kiderül, hogy erre sincs semmiféle szükség… A futókra való tekintettel a pályát elképesztően precízen, részletesen és aprólékos gondossággal jelölték végig a rendezők. Szalagozás, táblák, nyilak és pink felfestések mindenütt! Igaz, szükség is volt rá: a nyomvonal túlnyomó többsége turistajelzés nélküli utakon vitt. Ez először aggasztónak tűnt, de aztán kiderült, hogy felesleges volt ettől tartani. Sőt: így sok gyönyörű részt megismerhettünk, ahová klasszikus túrán nem vittek volna.

…Szóval, lyukasztás az első ellenőrzőponton - és frissítés (igen, már itt is banán, víz és izó, szőlőcukor fogad), majd egy határozottan meredek kaptató következik. A futóknak itt egy kis külön versenyt is beiktattak, 1200 méteren, tekintettel a komoly szintemelkedésre (ezért különdíjként egy cipőt nyerhettek). Minket is megdolgoztat, de ha arra gondolok, hogy ők itt futottak… hát, elismerésem. Aztán a kék háromszögön a Poloskás-bérc (Wanzig) gerincére érkezünk, ahol igen szép panoráma nyílik jobbra – azaz, az imént már bejárt szakaszra. Így jutunk el a Béke-kilátóig, ahol váltunk pár szót a pontőrökkel (a fenti fotót ezúton is köszönjük Mesics Botondnak), majd felmegyünk, megcsodálni a panorámát.









Aztán ereszkedés a Köves-háton, egy kis (soproni) kék sáv, és máris itt a „Matyi” nevű EP. Speciális hely, ugyanis metszéspont – ennek megfelelően kétszer is érinteni kell. Ezt igazolják az éppen (hosszútávon) érkező futók is: mi lyukasztunk, ők csippantanak – és mindannyian frissítünk is a sokféle földi jóból. Egy rövid közös szakasz jön, majd mi jobbra térünk, de odakukkantunk az Y-elágazás bal szárára, ahol a futók folyamatosan érkeznek: mi is ott jövünk majd pár óra múlva…

Most a Büdös-kút felé vesszük az irányt, majd mellőzzük a Muck-tetőt. Így érkezünk meg a volt határőr-laktanya romjaihoz, ahol (egy kevéske zöld sáv után) megint turistajelzés nélküli részre megyünk, jobbra le. Ez a valamikori műszaki zár vonala; kellemes, jól járható. Aztán egy nyílegyenes szakasz jön, ahol keresztezzük az Iker-árkot (Zweigraben). Meg még párat: igencsak hullámzó rész, meghökkentően erős ereszkedéssel és emelkedéssel. Aztán megint hasonló ereszkedés, megint emelkedés… Ki gondolta volna?

Meglep a Lővérek, amiről azt hittem, hogy már ismerem egy kicsit. Megint becsatlakozik kicsit a zöld, így érkezünk a Füzes-ároknál a Pedagógus-forráshoz. Aztán balra megyünk, és csak metsszük az ismert aszfaltos utat, és itt is balra tartunk. Jobb felé ugyanis párszáz méterrel odébb a másik túra ellátópontját találnánk, ahol néhány órája jártunk… Most vagyunk hozzá legközelebb, látjuk ismét a TV-tornyot is. Így érkezünk be a következő ellenőrzőpontra, ahol ismerős pontőr fogad: jólesik, ahogy rám köszön. Itt is frissítünk, majd nekivágunk az útnak.

A Hét-bükkfáig sárga, onnantól pedig kék sáv: az már a Ciklámen Tanösvény. Gyönyörű szakasz, mindig is a kedvencem volt. Jobbról elhagyjuk a Textiles-forrást, odalent pedig a Tacsi-árok bújik meg. Közben balról hegygerinc, aztán itt a Hármas-forrás is… És az út csak kanyarog, közben pihenők és padok, pompás a környezet. Így érkezünk ki a hídhoz, de itt elhagyjuk a kéket, és – rövid jelzetlen rész után – a kék kereszt jön. És valami hihetetlen, csodálatos vidék.

A Tolvaj-árok neve a térképről már ismerős volt, de nem jártam még itt eddig. Nagyon-nagyon örülök neki, hogy ezt a hiányosságot most sikerült bepótolnom! Valami döbbenetesen gyönyörű, magával ragadó, vadregényes táj… 
Elképesztő mélységek és magasságok, durván meredek emelkedők és lejtők jobbra és balra – ezek között kanyarog az út, és minden lépésnél csak ámulunk. Nem győzök fényképezni, és közben tudom, hogy alig-alig fog valamit visszaadni a térből, dimenziókból… a hangulatot pedig még kevésbé. De hát pont ez a szép benne: eljönni, meglátni, megtapasztalni. A csobogó patakot… a fák kiálló gyökereit, a madárdalt… A sötét völgybe beszűrődő napsugarakat, a sok-sok fahíd dobogó hangját a lábam alatt… A sűrű, szinte dzsungelre emlékeztető szakaszban való hajladozást. És végül a kiérkezést a pihenőházhoz és a Béla-kúthoz, ahol újabb EP fogad, kedves pontőrökkel, ellátással.
Majdnem 180°-os visszakanyarodás következik, így még egy darabig a Tolvaj-árok mentén mehetünk – csak most délnek, és egyre jobban emelkedve, míg végül gerincre érkezünk. A Kis-Ultra közelében vagyunk, majd mellőzzük az Ultrát is, ami jó magyarázat a kaptatóra. Ezeket is ismerjük, Laci fel is idézi néhány Lővérek 40 TT emlékét… Aztán zöld sáv, pontosan déli irány, Seprőkötő-hegy… nagyon szép erdőkben. Ez is a Vasfüggöny valamikori nyomvonala, ezen érkezünk ki újra a kékre – azon meg a „Matyi” EP-re, ahogy már jártunk. Most is szusszanunk kicsit, frissítés és lyukasztás, majd elköszönünk, és egy lejtős, igencsak kanyargós szakasznak vágunk neki.

Továbbra is gyönyörű erdők fogadnak – sőt, a határvonal mellé érkezve talán még szebb, még érdekesebb lesz. Ez itt a Kelta-út, láthatólag ritkán járnak errefelé túrázók. Pedig igen látványos, érdekes szakasz – nagyon örülök, hogy ide is elhoztak a rendezők. Itt meglepetés is fogad bennünket: egy nem jelzett ellenőrzőpont, így a vége felé? Ha a térképre nézek, akkor nincs mese, indokolt, tényleg: alaposan lehetett volna itt rövidíteni.

Utolsó lyukasztás tehát, és jöhet a maradék, a körülbelül két kilométernyi befutó. Előbb egy mélyút fogad, majd maga Brennbergbánya, aminek település-szerkezete majdhogynem a vendvidéki szórványokra emlékeztet. Csak ezeket a részeket itt „aknáknak” nevezik: Nándorakna, Pálakna, Rezsőakna… Ebben a sorrendben érkezünk be, itt már aszfalt jön, aztán a harang-torony (harangláb?). Szűk, kanyargó utcácska, utolsó méterek, aztán felbukkan a kocsmatemplom, Brennbergbánya egyik nevezetessége, és itt a cél!

Hát, a nyüzsgés és a forgatag megszűnt: a futók ugye réges-régen célba érkeztek, és persze már haza is mentek. Velük együtt a kirakodók, a vásározók is, de nincs már bemondó és zene se. Későn, utolsó pillanatban indultunk (bár beérkezni még másfél órán át lehetne)... Szerencsére azért akadnak, akik fogadjanak minket, és megkapjuk a kitűzőt, meg egy alaposan behűtött citromos sört. Hogy a kilyuggatott ellenőrzőlapot miért nem, az rejtély… És még egy kellemes dolog, zárásként: a reggel kapott ebédjegyért igazán finom és meleg vadgulyás jár. Jóízűen falatozunk a templom mellett, és igazán elégedettek vagyunk. Fantasztikus környék, ismeretlen szakszok, remek nyári idő, bőséges ellátás: minden együtt volt. Ide máskor is jönni fogunk, úgy érzem…


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése